„Integessünk a kukásoknak!”

Az elmúlt napokban a budapesti hulladékszállítók arra kérték az embereket, hogy ha valaki meglátja őket, akkor integessenek nekik, hogy ebből is erőt meríthessenek a további nehéz időszakhoz, hiszen a munkájuk nélkülözhetetlen.

ŐK is azok közé tartoznak, akiknek a munkája fontos, hiszen NEKIK minden nap -ha kell akár hétvégén is- be kell menniük dolgozni. Ők azok, akik sorra járják az utcákat és ürítik a kommunális és a szelektív edényzeteket, elvégzik az éppen aktuális hulladékszállítási feladatokat.

A fővárosi hulladékszállítást és takarítást végző FKF munkatársai maguk kérik, hogy tapsoljunk, melyet Facebook bejegyzésben is közzé tettek:

„Miközben a szakemberek arra kérik a lakosságot, hogy ne mozduljanak ki, nekünk a városban kell nap mint nap helytállnunk. Budapest lakosságának szolgálata, egészségének megóvása a hivatásunk, ezért dolgozunk folyamatosan, elszállítjuk a hulladékot, takarítjuk az utakat, aluljárókat. Ahogy mondani szokás: »The show must go on”. Kérünk, integess, ha kukásautókat vagy köztisztasági kollégákat látsz, hogy ebből is erőt meríthessünk!” – fogalmazott a szemétszállítást is végző társaság bejegyzésében.

Most mi is erre kérünk mindenkit:

aki találkozik a kukásokkal az egy integetéssel buzdítsa EGRI kollégáinkat is!

Köszönjük!

Egri Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft.

További buzdító és lelkesítő cikkek az alábbi linkeken érhetők el:

https://www.egerhirek.hu/2020/03/24/az-integetes-a-szemetszallitok-tapsolasa-nekunk-a-varosban-kell-nap-mint-nap-helytallnunk/varos/rohlicsek-judit

https://index.hu/mindekozben/poszt/2020/03/23/integessen_a_kukasautonak/